Home / Ország, Világ / Belföldi hírek / Felakasztott kiskatona, eltűnt kincs: horvát szál a Seuso-rejtélyben

Felakasztott kiskatona, eltűnt kincs: horvát szál a Seuso-rejtélyben

A Seuso-kincs újabb rejtélye: Horvátország is magáénak tudja a Balatonhoz is köthető „magyar családi ezüstöt„. 

Miért maradt Horvátország a több millió dollárt érő Seuso-kincsek nélkül, és miért kerültek azok a magyarok kezére? – címmel közölt terjedelmes cikket a Vecernji List című legolvasottabb horvát napilap. Horvátország azt állítja, hogy a kincset Isztrián, Pulától 20 kilométerre, Barbarigán ásták el.

Emlékezetes: 2014. március 26-án Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: Magyarország 15 millió euróért (mintegy 4,5 milliárd forintért) visszaszerezte és hazaszállította a Seuso-kincs hét darabját, a műtárgyak második hét darabja (a kormányfő úgy mondta, a „családi ezüst„) 2017-ben tért vissza Magyarországra.

Melyik a Borbély-pince, ahová Sümegh József 1976-ban elrejtette a Seuso-kincseket, és ahol 1980-ban felakasztva találták az akkori kiskatonát? – kutatta a Népszava két éve a  Fejér megyei Kőszárhegyen. 

A hetvenes évek végén többen is láttak kisebb ezüst tárgyakat a Kőszárheggyel szomszédos Polgárdiban élő fiatalembernél, Sümegh Józsefnél. Állítólag 1976-ban bukkant a kincsre, az egyik verzió szerint a kőszárhegyi kőbánya egyik új gödrének berobbantásánál, a másik szerint egy pince kialakításakor. Társával, vagy társaival lovaskocsin szállította a két nagy rézüstben talált ezüst használati tárgyakat a Borbély-pincébe, ahol elásták. Katonaidejének utolsó hetében, 1980. decemberében váratlan eltávozásra tért haza, ekkor találták meg a holttestét felakasztva, a pincében – természetesen a Seuso-kincseket nem… A katonaság gyorsan lezárta az ügyet, öngyilkosságnak elkönyvelve a történteket.

A Népszava két évvel elelőtti riportját idézve: „Valójában már régóta nem Borbély-, hanem Simon-pince az, amit körüljárunk. Lakat őrzi az ajtót (kőműves a mostani tulajdonosa, sokat pofozott rajta az utóbbi években – tudom még meg), a borostyán szinte teljesen elrejtette már a homlokzatot a kíváncsi szemek elől, a füge pedig még zöld az ajtó előtt.„

 

Seuso gazdag római polgár, esetleg a római hadsereg magas rangú tisztje, helytartója lehetett, aki az ókorban nagyobb kiterjedésű, ingoványos partú Lacus Pelso (a mai Balaton) közelében élt a negyedik században, palotájának maradványait 1993-ban találták meg Szabadbattyán, Kőszárhegy másik szomszédja közelében. A kincseket valamelyik barbár betörés alkalmával rejthette el. A Seuso-kincs legfontosabb darabjának tekinthető vadásztál közepén egy medalion található a stilizált Balatonnal, a vízben ficánkoló hallal, és Pelso felirattal, a tó latin nevével.

About Fónai Imre

Check Also

“Potocskáné Kőrösi Anita: a Balaton magánosításával csak a kiváltságosoknak lesz lehetősége itt üdülni, pihenni”

Csak az épületegyüttes mögött, eldugva található meg a 468 millió forintos uniós támogatásról árulkodó tábla …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük