Home / Közélet / Papucs, zokni, petúnia, sült kolbász és politika

Papucs, zokni, petúnia, sült kolbász és politika

Választási kampány a tabi piacon. A Jobbik nyerte a koránkelési versenyt.

 

A Jobbik nemet mond a migrációra, a rabszolgaságra, a korrupcióra és az álhírekre. Ez is kiderült szerdán reggel a tabi heti piacon.

Potocskáné Kőrösi Anita országgyűlési képviselő állt már reggel hét órakor a Jobbik standja mögött a tabi piactér bejáratánál. Akit érdekelt a Jobbik programja az uniós választásokra, azzal szívesen megosztotta, s alá is lehetett írni az íveket azoknak, akik egyetértettek a programpontokkal.

A képviselőnő azt hangsúlyozta: a Jobbik biztonságos Európát kíván és ígér, erős, határozott európai fellépést vár a migráció ellen, s miközben a Fidesz több tízezer migránst zúdított rá Magyarországra, köztük nemzetközileg is körözött bűnözőket, a Jobbik lózungok helyett a határőrség visszaállítását szorgalmazza.

Közben lassan gyülekezni kezdett a nép a piacon, a papucsok és zoknik kevésbé fogytak, nem így a petúnia és a muskátli, amiből széles választékkal rukkoltak elő az árusok. Lidi néni pecsenyés bódéjából kolbászillat terjengett és kora reggel ide, vagy oda, akadtak, akik azzal indították a napot.

István egyetértőleg bólogatott, amikor Potocskáné Kőrösi Anita azt mondta: nem kevésbé fontos követelésük az is, hogy megálljt parancsoljon az unió az álhíreknek. Álláspontjuk szerint ma a magyar kormány közpénzen hazudik a magyarokról magyaroknak, éjjel-nappal riogatva őket, miközben az ellenzéki sajtót elhallgattatják. A szabad sajtó megteremtésén kívül szorgalmazza a párt az Európai Ügyészséghez való csatlakozást is, hogy a Fidesz ne oszthassa szét haveroknak a magyaroknak járó pénzt.

János is egyetértett abban Istvánnal a Jobbik standjánál: elég volt már a szűnni nem akaró migránsriogatásból, még a fociközvetítések szünetében is azt kénytelenek nézni-hallgatni.

Kisvártatva István friss, meleg pogácsával érkezett vissza, s a jobbikos parlamenti képviselőt is megkínálta. Közben az utca túloldalára megérkeztek a fideszesek is narancssárga dzsekiben, ők is fölállították kampánystandjukat. A tabi piac tehát ezen a szerdán népszerű aláírásgyűjtő célpont volt. A koránkelési versenyt azonban a Jobbik nyerte.

 

About Fónai Imre

Check Also

Helyi népszavazások a jövő tavasszal a szabad városokban

„Nincs erősebb hang, mint a nép szava. Most egy helyi népszavazási forradalommal mutatjuk ezt meg” …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük