Home / Kékfény / Füvet nyírt, eltörte az orrát a szomszédja

Füvet nyírt, eltörte az orrát a szomszédja

Oda a fűnyírás szabadsága a legtöbb településen…

 

A police.hu híre volt, hogy „Nagypénteken az esti órákban Somogydöröcskén, egy Nyugat utcai ingatlan kertjében egy 42 éves férfi szóváltást követően ököllel arcon ütött egy füvet nyíró férfit, aki 8 napon túl gyógyuló arc- és orrcsonttörést szenvedett. A helyi lakost a rendőrök elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A somogydöröcskei férfi beismerte tettét, amit azzal magyarázott, hogy idegesítette a fűnyírás.„

 

Csendes pihenő van Füreden…

A közelmúltban a Balaton Fejlesztési Tanács is foglalkozott a régió rendezvényeinek zajhatásával. Jó példaként hozta fel a tanács közbiztonsági tanácsadó testülete a balatonfüredi csendrendeletet. Ebben az áll, hogy Balatonfüred közigazgatási területén belül tilos indokolatlanul olyan zajt okozni, amely alkalmas arra, hogy mások nyugalmát zavarja. A belterület határán belül hétköznap este 20 órától reggel 7 óráig, vasárnap és
ünnepnapokon egész nap, továbbá június 01. és augusztus 31. között, minden nap 12.00 és 15.00 óra közötti csendes-pihenő időszakban tilos minden olyan tevékenység végzése és készülék vagy berendezés üzemeltetése, amely kellemetlen, zavaró, veszélyeztető vagy
károsító hang-, illetve rezgésterhelést okoz, mint az építési, bontási, szerelési tevékenység (kivéve a közcélú hibaelhárítást), a motoros és elektromos gépek használata, a hirdetésre, figyelemfelkeltésre, tájékoztatásra szolgáló, szabadtérben üzemeltetett mozgó, vagy fix telepítésű hangsugárzó berendezés használata.

Balatonfüreden vendéglátó egységek, szórakozóhelyek és egyéb létesítmények szabadtéri zene- és egyéb műsorjel-szolgáltatása a nyári időszakban, május 01. és szeptember 30. között 24 óráig, egyéb időszakban 22 óráig engedélyezhető. Egyedi nagy rendezvények esetében, a
vendéglátó egységek, szórakozóhelyek és egyéb létesítmények szabadtéri zene- és egyéb műsorjel-szolgáltatása egyedi kérelemre 04 óráig engedélyezhető.

 

… és Keszthelyen is

A fűnyírás időszakára Keszthelyen 2009 óta külön jogszabály vonatkozik – írja a hirbalaton.hu a Keszthely Tv nyomán. E szerint tilos ezt a tevékenységet folytatni hétköznaponként este 8- tól reggel 7 óráig, szombaton délelőtt 9-ig, illetve vasárnap és ünnepnapokon. A jogszabály azonban nem csak a fűnyírásra vonatkozik. Idetartozik minden zavaró hanghatással járó építési, szerelési, háztartási vagy szórakoztató tevékenység is, melyek zavarhatják a szomszédokat. Ezeket a tiltó időszakban ugyanúgy mellőzni kell. Május elsejétől szeptember 30-ig figyelemmel arra, hogy idegenforgalmi célpont, szombaton 1 órától 4 óráig délután is tiltás van. Az előírást mindenki köteles betartani, aki ezt mégis megszegi, az a zaj- és rezgésvédelmi szabályokat sérti meg. Ilyen esetben, amennyiben a szomszéddal nem sikerül megegyezni, úgy bejelentéssel élhetnek a lakosok, akiknek a szolgálatban lévő hatóságot, a közterület felügyelőt vagy a rendőrséget kell értesíteniük. Ők az esetek súlyosságától függően zaj és rezgésvédelmi bírságot szabhatnak ki.

 

fotó: illusztráció

 

 

About Fónai Imre

Check Also

Marcali is a migránsmunkás-térképen

Marcalit is a migránsmunkás-térképre rajzolta hétfőn dr. Steinmetz Ádám. „A marcali üzemekben mongolok dolgoznak, bárki …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük