Home / Ország, Világ / Pelikán elvtárs, cenzúrázatlanul

Pelikán elvtárs, cenzúrázatlanul

A tanú, cenzúrázatlanul – most először!

Mire már lassan nevetni se lesz kedvünk rajta, mert magunkra ismerünk…

Hír: Bacsó Péter filmjének eredeti, cenzúrázatlan változatát a Cannes-i filmfesztiválon mutatják be rövidesen a Cannes Classics nevű programszekcióban – írja a Magyar Narancs.

„Nincs mit tenni, kinyírjuk Dezsőt!„

A film 4K-s restauráláson esett át a fennmaradt egyetlen cenzúrázatlan korabeli kópia alapján.

„Az ember úgy is lehet bűnös, hogy nem is tud róla„

„A rekonstruált eredeti verzióban látható a Rajk Lászlóra utaló sötétzárka-jelenet, és az a beszélgetés is bővebb, ahol az egyház ezeréves stabilitását állítják szembe az éppen csak megszületett kommunista rendszerrel. Ebben a változatban nem szerepelt a forgalmazott változatot záró, több évvel később játszódó villamosjelenet, amelyet a rendező a cenzúra utasítására illesztett a film végére 1969-ben” – közölte korábban a restaurálásról a Filmalap.

„A nemzetközi helyzet egyre fokozódik„

A felújított filmet november 8-tól a hazai mozik is vetítik.

„– Milyen a hangulat felétek, Pelikán elvtárs? Azt olvastam, kitűnő.

– Hol olvastad?

– A hangulatjelentésben.

– Akkor biztos kitűnő!„

Bacsó Péter nyilatkozatából, az 1981-es Cannes-i díjátadókor: „Ami nevetségessé válik, az nem ismétlődhet meg…„

Lehet, hogy a kiváló rendező tévedett?

 

 

 

 

 

 

 

About Fónai Imre

Check Also

22 millió forinttal verte át ügyfeleit a siófoki autókereskedő

A siófoki ügyészség 27 rendbeli csalás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük