Home / Déli-part / Fonyód / A Fidesznek Fonyódon is fáj az Igazság

A Fidesznek Fonyódon is fáj az Igazság

Médiahazugságok, összegyűjtve.

 

Eltűnt a Jobbik Igazság fala elnevezésű vándorkiállítása a fonyódi Dísz térről – észlelték a párt munkatársai, majd rendőrségi feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen, lopás miatt. A rendőrök felvették a kapcsolatot a helyi közterület-felügyelőkkel, akik közölték: az önkormányzat kérésére ők szállították el a molinókat és a tartószerkezetet.

Nem kell engedély? De kell, nem nyitunk vitát!

Bejelentettem a rendőrségen a vándorkiállítás kihelyezését, ezt a rendőrség elfogadta, így kihelyeztük a fonyódi főtérre, mind a négy oldalán molinóval – mesélte a DéliPartnak Kesztyűs Attila, a Jobbik Somogy megyei regionális igazgatója. – Este jelezték a számomra, hogy nincs kinn az Igazság fala Fonyódon. A rendőrségi feljelentés után az önkormányzatnál azt az információt kaptuk: mivel nem kértünk az önkormányzattól területfoglalási engedélyt, elszállították és elzárták. Nem kerestek bennünket, pedig pontosan megállapítható, hogy Jobbikhoz köthető ez a szerkezet.”

A jobbikosok hiába idézték a jogszabályt, hogy kampányidőszakban nem kell területfoglalási engedély, a jegyző ragaszkodott hozzá, hogy kell. „Hidvégi József fideszes polgármesterrel is beszéltünk, aki azt mondta: természetesen megkapjuk az engedélyt, ha kérünk és oda ahova ő jónak látja, de ez mind idő. Azt is hozzátette, hogy visszakaphatjuk a szerkezetet és a molinókat, ha fizetünk húszezer forintot. A jogászaink véleménye szerint nem volt törvényes az önkormányzat eljárása, így természetesen megtesszük a megfelelő lépéseket a kormányhivatal felé.”

Helyreigazítás-gyűjtemény

S hogy mi ez az Igazság fala, miért szúrja az önkormányzat, a fideszes polgármester szemét? A Jobbik Ifjúsági Tagozatának Igazság Fala elnevezésű vándorkiállítása keretében négy nagy molinón válogatás látható a Jobbik fideszes sajtótermékek ellen megnyert több mint 200 sajtóperét követő helyreigazításokból. Az országjáró akció kezdetén elmondták a Jobbik Ifjúsági Tagozatának vezetői: a Fidesz-propagandamédia a legtöbb alkalommal éppen a Jobbikról hazudott. Ezzel is szembesíteni szeretnék az embereket azzal, milyen szintű agymosással vezeti félre őket a kormány. A Jobbik azért indított kampányt, hogy a valóságról tájékoztassa az embereket.

Kesztyűs Attilától tudjuk: vándorkiállításuk megjárta már az elmúlt hetekben Marcalit, Nagyatádot, Keszthelyt és Barcsot, de sehol sem érte őket ilyen atrocitás.

Jánoshalmán is erősködött, végül visszakozott a helyi hatalom

Ugyanakkor nem csak Fonyódon zavarja az Igazság (fala) a Fideszt. Az Alfahír írta meg nemrég: Farkas Gergely országgyűlési képviselő Facebook-bejegyzése szerint már a „törvénytelenségtől sem riad vissza Jánoshalma vezetése, hogy elhallgassák az igazságot”, miután állítólag polgármesteri és jegyzői utasításra eltüntették a Jobbik demonstrációs kellékeit, melyek a Fidesz médiahazugságait mutatták be a választóknak.

A képviselő szerint a jánoshalmai önkormányzattól azt a választ kapták, hogy a kampánnyal jogszerűtlenül jártak el, és majd ha kifizetik a szállítás valamint a bontás költségeit, akkor visszakapják a beszedett kellékeket. Másnapra viszont meggondolták magukat – Farkas szerint megkérdezhettek egy jogászt – és visszaadtak mindent a jobbikosoknak.

Polgármester úr, ennyire fáj Önnek, hogy eljut az emberekhez, hogy a Fidesz több mint 200 esetben hazudott eddig a Jobbikról? Ennyire nem tudja elviselni, ha az emberekhez nem csak az Önök rágalmai, kitaláció jutnak el, hanem az igazság is? Értem én, hogy egyszerűbb Önöknek hazugságban tartani az embereket és napi szinten manipulálni őket, de mi ezt nem fogjuk karba tett kézzel nézni.”

írta a képviselő.

About Fónai Imre

Check Also

Törvényjavaslat tavainkért, így a Balatonért is

— vajon megszavazzák? Vagy egyáltalán, engedik a T. Ház elé vinni?   A Mérce cikke: …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük