Home / Déli-part / Mária-szobor a 2002-es buszbaleset áldozatai emlékére

Mária-szobor a 2002-es buszbaleset áldozatai emlékére

A 2002-es lengyel buszbaleset áldozatainak emlékére lengyel-magyar szentmisét tartottak pénteken Balatonszentgyörgyön, majd Balatonberényben Mária-szobrot avattak a 7-es út balatonkeresztúri körforgalmánál – tájékoztat az MTI nyomán a hirbalaton.hu.

2002. július 1-jén 20-an meghaltak, 31-en megsérültek, miután Magyarországon felborult egy Medjugorjéba tartó, lengyel zarándokokat szállító busz.

A szentmiséről, a templomból a résztvevők a baleset helyszínéhez, a balatonkeresztúri körforgalomnál felújított haranglábhoz vonultak, ahol a lengyel és a magyar himnusz eléneklése után közösen imádkoztak. Ezután Soltész Miklós, valamint Rónayné Slaba Ewa Maria, az Országgyűlés lengyel nemzetiségi szószólója és Bátori Zsolt, az Országos Lengyel Önkormányzat elnöke leleplezte a Mária-szobrot.

Az embernagyságút valamivel meghaladó méretű, fehér szobor – mint az a megemlékezésen elhangzott – a medjugorjei Szűz Mária-szobrot is megalkotó Felici művészcsalád munkája, amelyet ingyen, anyagárban készítettek el.

Virágokat helyeztek el lengyel zarándokok, túlélők és az áldozatok hozzátartozói is.

 

 

fotó: hirbalaton.hu/MTI

 

About Fónai Imre

Check Also

A budapesti közlekedési dugók teljesen összezavarták a természetet

Ez a szarvas is már csak a Dunában tud haladni, ezért ide menekült a nagykörútról.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük