Home / Ország, Világ / Magyar foci: sosem látott pazarlás, néző alig, Csányi is kiakadt

Magyar foci: sosem látott pazarlás, néző alig, Csányi is kiakadt

„Ez egyszerűen így nem mehet tovább. Dobjuk ki a pénzt az ablakon…„ – fakadt ki az MLSZ-közgyűlésen Csányi Sándor, a honi fuballszövetség elnöke.

Miközben a Vidi havi 13 millió forintos fizetés ígéretével csalta el a Fraditól az ukrán Petrjakot (a zöld-fehérek „csak„ havi 8 milliót akartak neki adni…), a G7 portál elemezte a magyar futball elmúlt 9 évét.

2011-ben 10 ezres átlag nézőszámot vizionáltak mostanra 

„Az MLSZ egyik legfontosabb célja a hazai bajnoki mérkőzéseken a nézőszám jelentős emelése. A jelenlegi mintegy 2800 fős átlagos nézőszámot fokozatosan emelve 2014. évben már el kell érnünk a mérkőzésenkénti 6000 fős átlagot, amelyet 2018. évre 10 000 fő fölé kell emelni.” Ezzel a kifejezetten optimista célkitűzéssel vágott neki a 2010-es éveknek a Magyar Labdarúgó Szövetség, legalábbis a 2011-es stratégiájuk első vitaanyaga szerint. A stratégia végső verziójában már kissé óvatosabbak voltak, és csak 8000 nézőt vártak egy átlagos NB I-es meccsre, de még ennek sem sikerült a közelébe jutni…„

A fizetések köszönöviszonyban sincsenek a teljesítménnyel

Az oknyomozó-elemző portál azt is írja: „A tao-rendszerre például évi 2-3 milliárdot tervezett be a szövetség, ehhez képest már az első évben 23 milliárd jött be ebből a forrásból, azóta pedig csak hízott a program. Az eddig rögzített adatok szerint a hazai cégek 2011 óta 283 milliárd forint adót fizettek a központi költségvetés helyett futballszervezeteknek… a magyar labdarúgás pazarlóbb, mint bármikor, sok esetben teljesen értelmetlen dolgokra mennek el százmilliók, a játékosfizetések köszönőviszonyban sincsenek a teljesítménnyel. Ennek az oka pedig épp az, hogy minden említett csatornán elöntötte a focit a pénz, így a sportág szereplőit semmi nem késztette arra, hogy hatékonyan használják fel a forrásokat… Közben népszerűségnövekedést sem sikerült elérni. Pedig ez elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy a magyar futball egy működő és önfenntartó rendszerré álljon össze. Nagyszámú, a sportért fizetni is hajlandó rajongó nélkül ugyanis nem lesznek bevételek, a futball képtelen elmozdulni a piaci működés irányába…„

Csak a Fradi…

A futó szezonban átlagosan alig 19 ezer embert sikerült kicsábítani az NB I-es meccsekre egy fordulóban, szemben a 2010/11-es 22 vagy az egy évvel későbbi majdnem 31 ezerrel. Igaz – írja a G7 – , ha átlaglátogatottságot nézünk, akkor nem ennyire rossz a helyzet, hiszen időközben a liga csapatainak száma 16-ról 12-re csökkent, így egy fordulóban nem nyolc, csak hat meccset játszanak. A Fradi-meccsek átlagos 8000-es látogatottsága azt is jelenti, hogy a maradék öt meccsre összesen mennek ki annyian, mint amennyi az MLSZ-stratégia első verziójában egy mérkőzéses célként szerepelt. Különösen bosszantó, hogy a 13 milliárdból épült debreceni aréna hatoda sem telik meg egy bajnokin, a végül majdnem 20 milliárdig dráguló, tavaly átadott Vidi-stadionban pedig jellemzően nagyjából háromezren vannak a 14 ezer ülőhelyre. Vagyis nagyjából minden ötödik széken ül valaki…„

 

fotóillusztráció: BFC Siófok

About Fónai Imre

Check Also

Marcali is a migránsmunkás-térképen

Marcalit is a migránsmunkás-térképre rajzolta hétfőn dr. Steinmetz Ádám. „A marcali üzemekben mongolok dolgoznak, bárki …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük