Home / Ország, Világ / A te szeretteid melyik külföldi városban dolgoznak?

A te szeretteid melyik külföldi városban dolgoznak?

A bevándorlásnál biztosan akad aggasztóbb probléma is kis hazánkban…

Az LMP egy kijózanító, látványos, ám elszomorító performansszal járja az országot, figyelmeztetve a hazánkat és a nemzetet érintő egyik legsúlyosabb és akut kihívásra, a kivándorlásra – írja az Alfahír.

Az ökopárt Európa-térképén az itthon maradt rokonok egy-egy kis zöld pöttyel jelölhetik meg azt a települést, ahol kivándorolt családtagjaik élnek és dolgoznak. A legfrissebb adatok szerint – hivatalosan – 610 ezer magyar állampolgár él Nyugat-Európában. A német statisztikai hivatal pedig arról tájékoztatott, hogy már több 200 ezer magyar él Németországban, és már több 9 ezren másodgenerációs bevándorlónak számítanak.

Szintén aggasztó, hogy csak Németországban 14 ezer magyar diák tanul, miközben évente csupán 700 diplomát honosítanak Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy a külföldön tanuló fiatalok tanulmányaik elvégzése után is külföldön maradnak, kamatoztatják tudásukat, és persze ott születnek meg a gyermekeik is.

 

 

 

fotó: Alfahír

About Fónai Imre

Check Also

7 milliárd a Club Aligának

… avagy, tovább javul a statisztika: újabb milliárdok a Balatonra, a turizmusra. Persze, csak miután …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük