Home / Ország, Világ / Belföldi hírek / A fizetésünk egy részét nem adná oda az ÁSZ-elnök

A fizetésünk egy részét nem adná oda az ÁSZ-elnök

Csak az nem mindegy, hogy mekkora az a fizetés, ÁSZ-elnöki, vagy pedagógusi, netán takarítói…

 

Világgazdaságnak adott interjút Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke (ÁSZ), aki szerint a mostani helyzetben a kormányzatnak meg kellene fontolnia, hogy a saját maga tartalékolásán túl a lakossági megtakarítások előmozdításában is konkrét lépéseket tegyen.

A kormányzat tehetne egy ajánlatot a foglalkoztatónak, hogy a következő évek bértárgyalásainál nagyobb bérnövekedésre csak akkor kerülhessen sor, ha a munkabér-átutalás pillanatában a foglalkoztatók egy bizonyos összeget nem követlenül a dolgozóknak fizetnek, hanem a dolgozó megtakarítási számlájára utalnak

— mondta a lapnak az ÁSZ elnöke, aki szerint így a háztartások 5-10 ezer forintonként össze tudnának spórolni egy megfelelő megtakarítási állományt.

Kijelentette: a közgazdászok egyetértenek abban, hogy a váratlan helyzetre való felkészüléshez a háztartásoknak legalább háromhavi bevételüknek megfelelő összegű megtakarítással kell rendelkezniük.

Ez készíti fel a társadalmat arra, hogy ha tényleg jön egy lassulás, és ennek keretében Magyarország nagyobbat zökkenne, a családok is képesek legyenek alkalmazkodni

– fogalmazott.

Úgy vélte, az államnak ösztönzőket kellene adnia annak érdekében, hogy az emberek zöme a megtakarítást válassza. Ilyen ösztönző lehet a megtakarítások értékállóságának biztosítása például inflációkövető állampapírokkal, továbbá a kamatadó eltörlése is. A rendszerben számításai szerint van 3-3,5 százalék megtakarítási hányad, amelyet készpénz helyett le kellene kötnie az államnak.

Szükség van a költségvetési stabilitásra, de legalább ekkora szükség van arra, hogy a magyar társadalmat pénzügyileg tudatos és erős, megtakarító családok alkossák

– mondta Domokos László.

 

+++

A Nyugati Fény hírportál megjegyzése: a magánnyugdíjpénztári vagyon lenyúlásának megtapasztalása után csekély lenne a bizalom egy ilyen kötelező megtakarítás iránt…

A Facebook-on többen a Rákosi-rendszer „jegyezz Békekölcsönt!” felhívására emlékeztetnek Domokos ÁSZ-elnök szavait hallva, ugyanonnan egy komment szó szerint: „Ó uram ! Mibe fektessünk? Elios részvényekbe vagy Lölö részvénybe? Világosítsd meg a nettó 110-150 ezret kereső több gyermekes családapát! És azt is írd elő mi legyen a vacsora és melyik templomban hány imát mondjon el. A negyedik gyereket sötétben vagy világosban csinálja és közben a magyar vagy a székely himnusz szóljon?”

 

 

 

 

About Fónai Imre

Check Also

22 millió forinttal verte át ügyfeleit a siófoki autókereskedő

A siófoki ügyészség 27 rendbeli csalás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük