Délipart A délipart legnagyobb csobbanásai
Related Articles
A Balaton a Riviéra…
A Népszava mellékletében, a Visszhangban megjelent cikkből idézünk.
Sokan nem engedhetik meg
„A Balaton melletti nyaralás is egyfajta kiváltság, és egyes társadalmi csoportok számára elérhetetlen. Varga Miklós turisztikai menedzser szerint: „Különféle felmérések szerint a hazai felnőtt társadalom harmada, vagyis nagyjából hárommilliónyian bár szeretnének, de nem jutnak el a tóhoz. Jellemzően az idősebb korosztály, valamint az alacsony végzettségűek nem engedhetnek meg maguknak még egy hosszú hétvégét sem a Balatonnál. Közülük is a legrosszabb helyzetben a Tiszántúlon és az Északkelet-Magyarországon élők vannak, hiszen számukra külön anyagi megterhelést jelent a távolság. Pedig korábban jártak ott, és ha lehetőségük lenne rá, ma is első számú célpontként jelölnék meg. Ezzel ellentétben a magasan kvalifikáltak és a fiatalok döntő többségének kifejezetten kedvenc nyaralóhelye a Balaton, bő háromnegyedük pedig akkor is a magyar tengert választaná első helyen, ha anyagilag megengedhetne magának külföldi nyaralást is.”
A színvonalnövekedés drágulást is jelent
„Tényleg akad egy szűk réteg, amely nem engedheti meg magának a hosszabb nyaralást” – ismeri el Balla György, a tó nyugati medencéjének három településén, Balatonmáriafürdőn, Balatonkeresztúron és Balatonberényben működő 3B Turisztikai Egyesület elnöke is –, ők jellemzően a legmelegebb időszakban, csak egy-egy napra érkeznek a tó mellé, s lehetőség szerint csak a legszükségesebb szolgáltatásokat veszik igénybe.
Jellemzően az alacsonyabb jövedelműek adták el nyaralóikat, azt viszont már nem tudják kigazdálkodni, hogy bérlőként vagy szállóvendégként visszatérjenek akárcsak egy-egy hétre is. A helyükre érkező tehetősebbek viszont értelemszerűen magasabb szintű szolgáltatásokat igényelnek, melyekért hajlandóak magasabb árat fizetni. „A jelentős számban gazdát cserélő ingatlanok felgyorsítják a folyamatot, melynek köszönhetően a rendszerváltás óta eltelt időszakban fokozatosan átalakult a balatoni vendégkör – erősíti meg Balla György is. – A vendégek igényeinek megfelelően minden területen egyre inkább előtérbe kerülnek a minőségi szolgáltatások.¨
A tehetősebb fogyasztói rétegre támaszkodva egyre több helybéli növeli majd szolgáltatásai színvonalát, ami értelemszerűen drágulást is jelent, vagyis még kevesebben tehetik meg, hogy a Balatonnál nyaraljanak. Legalábbis olyan terminusokban, mint korábban megengedhették maguknak. A szálláskiadók és vendéglátók tapasztalatai alapján a változás már most látványos. Míg korábban a vendégek egy-két-három hetes turnusokra érkeztek a tó mellé, a hosszabb nyaralás már csak a nyaralótulajdonosokra jellemző, de ők sem egész szezonban, hanem megszakításokkal nyaralnak.”
Az Alpokba se jut el mindenki…
Miközben a „szabad Balaton-part” is egyre csökken (mind több önkormányzat teszi fizetőssé szabadstrandjait, mert az azok fenntartására fordítandó szabad pénzeszközeik egyre csökkennek, illetve elzárt luxuslakóparkok nőnek ki gombamód a földból a vízparton) Varga szerint „véglegesen le kell számolni a Balaton mindenkié! szlogennel. Ahogyan minden komoly turisztikai desztináció, úgy a magyar tenger is fontos bevételi forrás, az ott élő nagyjából negyedmillió ember nagy részének a megélhetése, boldogulása. Nekik tehát az az érdekük, hogy minél gazdagabb vendégek érkezzenek, hiszen nekik jobb minőséget lehet eladni, drágábban. Nem véletlen, hogy a vállalkozói kör egy jelentős része már nemcsak a két hónapos nyári szezonban, hanem az egész éves Balatonban gondolkodik. Rájöttek, hogy a tó és környéke sokkal több egyszerű fürdőhelynél, amivé a szocialista üdültetési kultúra degradálta, persze ehhez folyamatosan megfelelő szolgáltatásokra és programokra van szükség. Nem kevés pénzt invesztálnak saját erőből, s persze el is várják a megtérülést. És hogy anyagi okok miatt nem mindenki részesül majd a Balatonból? Nagyon otrombán hangzik, de az olasz tengerpartra vagy télen síelni az Alpokba sem jut el mindenki. Sokaknak a Balaton már tényleg olyan, mint a Riviéra: elérhetetlen.”
fotó: Siófok, 1978, fortepan.hu
