Home / Közélet / Az OLAF szerint is „lenyúlhatták” a romák 1,6 milliárdját
Pénz bankjegy forint húszezer forint 20090321 Fotó: Marton Szilvia / Napi Gazdaság

Az OLAF szerint is „lenyúlhatták” a romák 1,6 milliárdját

Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) büntetőeljárást javasolt az 1,6 milliárdnyi, „eltűnt” romapénz ügyében.

 

A 24.hu írja:

Az OLAF két év vizsgálódás után, 2018 októberében küldte meg a Híd a munka világába projekttel kapcsolatos megállapításait és ajánlásait a Legfőbb Ügyészségnek. A dokumentum tartalma eddig nem került nyilvánosságra, holott a szervezet igazságügyi ajánlást tett a magyar hatóságoknak, azaz javasolta: büntetőeljárás keretében vizsgálják a történteket.

A 24.hu birtokába került OLAF-összefoglaló általános megállapítása, hogy

a Híd a munka világába Munkaerő-szervező Országos Foglalkoztatási Szövetkezet 2014. április 24. napján pro forma bejegyzésre került ugyan, de érdemben soha nem működött, a kitűzött célokat még részlegesen sem érte el.

A dokumentum név szerint említi Farkas Flóriánt, aki 2011 és 2014 között volt a kedvezményezett szervezet, az ORÖ elnöke, közben a Fidesz országgyűlési képviselője, és parlamenti frakcióvezető-helyettese, valamint 2014-től a romaügyi támogatások miniszterelnöki biztosa.

Az OLAF szerint az ORÖ nem biztosította a szövetkezet működési feltételeit, ezért az nem tudott önfenntartóvá válni. A taglétszám meg sem közelítette a szükségesnek ítélet szintet, és az irodahálózatot sem építették ki. A gellérthegyi irodához hasonlóan megvettek négy vidéki ingatlant, amelyekben azonban a projekttel kapcsolatos munkavégzés nem történt.

Az ORÖ feladata lett volna a munkaerőpiaci szolgáltatásokat nyújtó mentorok hálózatának kiépítése is. A mentoroknak kellett volna toborozni és bevonni a programba a hátrányos helyzetű romákat. A mentori posztra azonban jellemzően az ORÖ képviselőit alkalmazták külön fizetéssel, akik az első időszakban alig toboroztak jelentkezőt. Később átalakították a toborzási rendszert, amivel papíron hirtelen meg tudták növelni a jelentkezők számát, de a csalás elleni hivatal szerint végül ezek a regisztrált célcsoporttagok sem vettek részt semmilyen képzésben, foglalkoztatásuk beindítása el sem kezdődött.

Az OLAF kimutatása szerint az Emmi a szerződésbontás előtt összesen 24 szabálytalansági eljárást indított az ORÖ által lefolytatott közbeszerzésekkel és beszerzésekkel kapcsolatban. Tizenegy esetben meg is állapítottak valamilyen a szabálytalanságot. Végül az ORÖ által elszámolásra benyújtott 1,6 milliárd forintot kitevő tételekről kimondták, hogy a „teljes összeg esetében fennáll a szabálytalanság gyanúja”.

A magyar hatóságok a négy éve folyó eljárásuk, az Emmi belső vizsgálata és az OLAF ajánlása ellenére a mai napig nem találták meg az ügy felelőseit.

Lungo Drom itt, Lungo Drom ott 

Farkas Flórián elnöke annak a roma szervezetnek, a Lungo Dromnak melynek színeiben Németh Zsolt, a Siófoki Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke is indult a kisebbségi választáson. Ahogyan a Délipart is megírta, a Németh által elnökölt Sió-Rom Cigány Egyesület amellett, hogy tényleges tevékenységet több éve nem végez és kimutatható bevétele sincs, a közelmúltban több óriásplakátot és szórólapot adott ki, melyeken Lengyel Róbert független polgármestert igyekeznek lejáratni. A Sió-Rom tevékenységi körei között politikai nincsen, ellenben papíron azért jött létre, hogy segítse a helyi romákat. Németh ellen Czeglédy Csaba ügyvéd feljelentést tett. Emlékezetes, hogy a lungodromos Németh Zsolt 2016-ban a siófoki Fő utcán, fényes nappal egy piros színű bottal fenyegette roma haragosait, amiről videófelvétel is készült és bejárta a médiát. Ekkor Lengyel Róbert polgármester fölszólította, hogy távozzék a siófoki közéletből, ám a roma elnök nem mondott le se elnöki pozíciójáról, se önkormányzati bizottsági külső tagságáról.

 

 

About Fónai Imre

Check Also

A budapesti közlekedési dugók teljesen összezavarták a természetet

Ez a szarvas is már csak a Dunában tud haladni, ezért ide menekült a nagykörútról.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük