Home / Közélet / Mind a 18 zsáktelepülés elzárt marad – íme, így működik a fideszes „szavazógép”
Budapest, 2018. május 8. A képviselõk a Himnuszt éneklik az Országgyûlés alakuló ülésének kezdetén 2018. május 8-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

Mind a 18 zsáktelepülés elzárt marad – íme, így működik a fideszes „szavazógép”

A siófoki központú somogyi 4-es választókerület 18 zsáktelepülése elzártságának megszüntetésére javasolta 11 milliárd forint átcsoportosítását a jövő évi költségvetésben Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik). A fideszes többség leszavazta, mint ahogy az 554 jobbikos módosító javaslatból 554-et…

Július 12-én lesz a jövő évi költségvetés záró szavazása a parlamentben, előtte a költségvetési bizottság tárgyalta a módosító javaslatokat. Pontosabban nem tárgyalta, hanem a fideszes többség „szavazógépként”az ellenzékieket elutasította. A Jobbik például 554-et nyújtott be és mindre nemet mondtak… Csak néhány példa: fiatalok számára bérlakásépítés, lakhatási támogatás, lombikbébi-program, Biztos Kezdet Gyerekházak támogatása, P+R parkolók építése, szociális bérlakásépítés. A Jobbik a miniszterelnöki kabinetiroda költségvetésének, vagy a kommunikációs kiadásoknak a rovására javasolta ezeket, vagy éppen a budai várnegyed megújítására szánt pénzt a férfiak 40 év munka utáni nyugdíjazására költötte volna. Az államtitkári válaszok: a javaslatok „súlyosan veszélyeztetnék a büdzsé egyensúlyát”, vagy éppen a kommunikációs kiadások fontosabbak, mint a bérlakásépítés…

Potocskáné Kőrösi Anita, a párt siófoki képviselője, a bizottság tagja töbek között azt javasolta: 11 milliárd forintot fordítsanak a somogyi 4-es választókerület 18 zsáktelepülése elzártságának a megszüntetésére, ám ez sem ment át a parlament költségvetési bizottságának fideszes többségén.

 

A Délipart megjegyzése:

 

Mi mindent megtehetünk, ezért aztán meg is teszünk – ilyen olvasata van az ellenzéki javaslatok csípőből történő elutasításának. Meg aztán olyan világot élünk, amikor a kormánypártiak valóban úgy gondolják: nem hagyhatják, hogy például 18 zsáktelepülés elzártsága ellenzéki javaslat nyomán szűnjön meg. Van nekik olyan többségük, hogy majd valamilyen módon, már fideszes javaslatként visszakerüljön ugyanez, visszakerüljenek ugyanezek a T. Ház elé. Mert azt mégsem hagyhatják, hogy valamiért ne nekik hálálkodjon a nép, hisz ami szép és jó, az mind a Fidesz jóvoltából van, ami baj, azt meg vagy az időjárás, vagy az ellenzék hozza ránk…

 

 

 

 

 

 

About delipart

Check Also

7 milliárd a Club Aligának

… avagy, tovább javul a statisztika: újabb milliárdok a Balatonra, a turizmusra. Persze, csak miután …

One comment

  1. A Fidesz nem egy demokratikus párt, bolsevik kövületek vannak kereszténynek és hazafinak átmázolva , de valójában egy ősbolsevik párt, amelyik ráadásul köztörvényes bűnözésre optimalizálta önmagát.. Ebbe nem fér bele az ellenzék konstruktív javaslatainak a meghallgatása sem, nem hogy a fontolóra vétele..
    Érdemes megnézni a megyei Fidesz-KDNP képviselőket!
    Szégyen ami ebben az országban megy , annak a 2,6 millió embernek a szégyene, akik hatalomba tartják ezt a bűnszövetséget!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük