Home / Ország, Világ / Újabb kikötőterv, újabb tiltakozás

Újabb kikötőterv, újabb tiltakozás

Korábban a siófoki Aranyparton, most az Ezüstparton váltott ki tiltakozást egy vitorláskikötő építésének a terve.

A 24.hu cikkéből:

„Kenesei István, a Yolle Kft. ügyvezetője egy 146 férőhelyes, nagy tőkesúlyú hajók tárolására alkalmas kikötő létrehozását álmodta meg a siófoki Ezüstpartra. Néhány helyi nyaralótulajdonos azonban nemcsak a kikötő miatt aggódik, hanem azért is, mert a mellette található balatonszéplaki szabadstrand jelentős részét homokkal töltenék fel. A siófoki önkormányzat támogatja a kikötőépítést, miközben egy 24.hu-nak nyilatkozó szakértő nonszensznek tartja a kikötőterveket és a lídósítást is.

Az Ezüstparton jelenleg két vitorláskikötő található az Admiral Family és Admiral Garden lakóparkok előtt, a Deák Ferenc sétányon. Az Ezüstpart Vitorlásegyesület Kikötője 80 kisebb méretű vitorláshajó tárolására alkalmas, míg a másik, kisebb kikötő Kenesei tulajdona, ott körülbelül 40 sekély merülésű hajó fér el.

Kenesei István már 12 éve is azt tervezte, hogy bővíti kikötőjét, de akkor a hatóságok elmeszelték a terveket.

Két bírósági tárgyalás is volt az ügyben, végül mindkettőt megnyertem. Mostanra már a vízügyi létesítési engedélyt és a hajózási létesítési elvi engedélyt is megkaptuk, így már csak a kiviteli tervek hiányoznak. Semmilyen más engedélyre nincsen szükségünk

– nyilatkozta a 24.hu-nak a vállalkozó.

A tervek szerint a mintegy 300 méter hosszan az északi part irányába benyúló új mólószár körül 35 ezer köbméter homokot és iszapot kotornának ki. Kenesei kérdésünkre elmondta, nem igaz az a pletyka, hogy ezzel töltik majd fel a szomszédos szabadstrandot.

Ez hazugság, az iszapot elszállítjuk a vonyarcvashegyi lerakóba és homokkal töltjük fel a szabadstrand egy részét. Ez egyébként nem a mi ötletünk volt, az önkormányzat csak úgy támogatta a kikötőépítést, ha cserébe vállaljuk a strand lídósítását

– mondta Kenesei.

Információnk szerint a kikötőépítéssel szemben lakossági ellenállás szerveződött, sokan pedig nemcsak az ötletet fogadták ellenérzésekkel, hanem azt is, hogy semmilyen lakossági fórumot nem tartottak az ügyben. A már meglévő és a tervezett kikötő két új építésű lakópark előtt terül el, júliusban az egyikben lakógyűlést tartottak a témában, ezen Kenesei István is részt vett. A lakók megszavazták, hogy jogi képviselők kijelölésével ügyfélként jelentkeznek be az önkormányzatnál, így próbálják megakadályozni a kikötő bővítését.”

 

A Délipart úgy tudja, augusztus 10-re újabb lakossági fórum szerveződik, egyebek közt ebben a témában.

 

 

fotó: apartmanházak az ezüstparti kikötő szomszédságában

About delipart

Check Also

Törvényjavaslat tavainkért, így a Balatonért is

— vajon megszavazzák? Vagy egyáltalán, engedik a T. Ház elé vinni?   A Mérce cikke: …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük