Home / Déli-part / Hajózás-államosítás: négy új komp, modernebb hajók

Hajózás-államosítás: négy új komp, modernebb hajók

Keddtől formális az önkormányzatok szerepe a Balatoni Hajózási Zrt.-ben, a közgyűlésen megtörtént a társaság visszaállamosítása, az állam 75 százaléknál is nagyobb tulajdonos lett.

 

Az állam 6,6 milliárd forinttal megemelte a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tőkéjét, szerepvállalásával komplex fejlesztések kezdődhetnek a balatoni hajózásban – számolt be az MTI nyomán a hirbalaton.hu a keddi siófoki sajtótájékoztatóról. A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója azt mondta: a társaság hajóflottája megújul, ennek részeként négy új kompot állítanak szolgálatba Szántód és Tihany között és modernizálják a személyszállító hajókat is.

A Bahartnál hosszú évek óta elmaradtak a fejlesztések, most azonban új korszak kezdődik – fogalmazott a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. Guller Zoltán úgy fogalmazott: a mostani tőkeemelés célja, hogy a cég fejlesztéseket hajtson végre, és ezzel új lendületet vegyen a balatoni hajózás. A fejlesztési célok között említette egyebek között az akadálymentesítést, a kikötők, mosdók teljes megújítását, a menetrend ütemesebbé tételét, a dinamikus árképzés bevezetését. A fejlesztéseknek köszönhetően a balatoni hajózás jobb, modernebb, kényelmesebb lesz, és jobban szolgálja majd a helyben élőket és a turisztikai érdekeket is – közölte.

2008-ban a Bahart állami tulajdonrésze ingyenes vagyonjuttatással és tőkeemelési elvárással került 21 tóparti önkormányzat tulajdonába. Az év elején az állam közel 35 százalékos tulajdonrészt szerzett cserébe azért, hogy elengedte az önkormányzatok 1,42 milliárd forintos tőkeemelési kötelezettségét. Kedden az állam a tulajdonosok egyhangú támogatásával 6,6 milliárd forinttal megemelte a cég 4 milliárd forintos tőkéjét, és ezzel valamivel több mint 75 százalékos tulajdoni hányadot szerzett. Az állami tulajdonosi jogok gyakorlója az Magyar Turisztikai Ügynökség.

Az MTI kérdésére Guller Zoltán elmondta, hogy az állam hosszú távon gondolkodik a Bahartban, amelynek 5-10 éven belül európai színvonalúvá kell válnia. Ehhez a tőkeemelésen túl további forrásokra lesz szükség – tette hozzá.

Kollár József, a Bahart vezérigazgatója üdvözölte, hogy a hajózási társaság akkora tőkéhez juthat, amekkorára évtizedek óta nem volt példa. Beszámolt arról, hogy az elmúlt években elvégezték a cég strukturális átalakítását, de az elavult eszközpark és műszaki háttér megújítására saját erőből nem volt képes a társaság.

 

XXX

Nem esett szó kedden arról, hogy az önkormányzatoknak mi a terve minimális, megmaradt tulajdoni hányadukkal (sokan 1 százalék körüli tulajdonosokká váltak), megtartják-e, vagy felajánlják azt is az államnak. Arról pláne nem, hogy mi lesz vajon hosszú távon a hajó- de méginkább a vitorláskikötőkkel? Mert egyelőre még ezek is a Balatoni Hajózási Zrt-é… A Délipart megkérdezte a legnagyobb tulajdoni hányaddal bíró önkormányzat, a székhely település, Siófok polgármesterét, hogy mit szól a visszaállamosításhoz. Lengyel Róbert azt felelte: – Ha a cég egyben marad és fejlődik, akkor egyetértek. Jó lenne, ha megnyugodnának végre az évek óta bizonytalanságban tartott dolgozók, akik amiatt aggódnak, hogy lesz-e hosszú távon is munkahelyük? És mivel Magyarországon élünk és 2019-et írunk, attól is tartani kell, amit nagyon nem szeretnék átélni, hogy a társaság értékes vagyonelemeit egyes magánszereplők „kimazsolázzák”…

 

 

 

About delipart

Check Also

(Le)engedik a Balatont

Elmúlt a szezon, leengedik a Balaton vizét. Bizonyára van „szakmaibb” indok is arra, hogy miért …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük