Home / Közélet / Marcali Disputa: a gyűlölet nem lehet összetartó erő!

Marcali Disputa: a gyűlölet nem lehet összetartó erő!

A Fidesz már a jobbszélen, hol egy jobbközép erő? 

 

Meghatározó konzervatív értelmiségiek tartottak tanácskozást a Bibó István Népfőiskolai Alapítvány által szervezett Marcali Dispután csütörtökön. A szervezők elmondása szerint a rendezvény célja az volt, hogy közösen keressenek mérsékelt jobboldali választ a jelenlegi magyarországi politikai helyzet és a 21. század kihívásaira. Az Alfahír számolt be a rendezvényről.

 

„Ferenc pápa hülyeségeket beszél”  

Beer Miklós volt váci püspök arról beszélt: a hatalom ma a fenyegetés és elnyomás helyett a támogatásokhoz fűzött elvárásokon keresztül igyekszik ellenőrzése alá vonni az egyházakat, sőt, lassan már arra is igényt tartanak, hogy ők határozzák meg, ki a keresztény. E politika rendkívül kártékony következményeire jellemző példaként említette azt az esetet, amikor valaki levélben sérelmezte nála Ferenc pápa egyik nyilatkozatát, mire ő válaszul emlékeztette a levélírót, hogy a Szentatya csupán a Hegyi Beszéd szellemiségében nyilatkozott. Viszontválaszként csupán annyit kapott:

„Én nem tudom, mi van a Hegyi Beszédben, de azt biztos, hogy Ferenc pápa hülyeségeket beszél.”

 

Történelmi alakok forognának a sírjukban

Király Miklós jogász, az ELTE Állam-és Jogtudományi Karának volt dékánja  a jelenlegi kormányzat konzervatívnak nevezi magát, konzervatív jelszavakat használ, ám sem szellemiségében sem törekvéseiben nem az. Király szerint a Fidesz kisajátítja a jobboldali fogalomrendszert, és olyan történelmi alakokat is felhasznál, akik, ha látnák, milyen politika tűzi őket zászlajára, „forognának a sírjukban”. Égető szükség van egy jobbközép, konzervatív politikai alternatívára. Ezt azért is fontosnak tartja, mert, ha ez az új jobbközép néppárt nem jön létre, akkor az inga előbb-utóbb ki fog lengeni a másik irányba és a szélsőbaloldal kerül helyzetbe.

Ez a jobbközép politikai erő Király szerint nem épít ki illiberális államot, tiszteletben tartja a tudomány és a kultúra szabadságát, Oroszországgal kereskedik, de nem tekinti a moszkvai rendszert példaképnek, hatékonyan védi hazánk határait, de nem kelt gyűlöletet, fontosnak tartja az Európai Uniót, de nem akar Európai Egyesült Államokat építeni. Fontosnak tartja az egyházakat, de nem akarja megvásárolni őket, támogatja a határon túli magyarságot, de nem épít körükben klientúrát, erősíteni igyekszik a nemzeti vállalkozói réteg kialakulását, ám nem a közbeszerzések meghekkelésével akarja feltőkésíteni saját holdudvarát.

 

A gyűlölet helyébe a szolidaritást!

Dr. Teplán István közgazdász-szociológus, a CEU volt alelnöke az elmúlt kilenc évben kiépült rezsim egyre nyilvánvalóbb autoriter jellegére hívta fel a figyelmet. Emlékeztetett, hogy a kormányzat lassan az önkényuralmi rendszerek összes, szakirodalomban lefektetett feltételét teljesíti. A közéletet egyetlen párt uralja, amely a kulturális és ideológiai hegemóniára is igényt tart. A média központosítva működik, a kritikus hangokat szisztematikusan igyekeznek elfojtani, a gazdasági életet a politikai hatalom birtokosai vonják uralmuk alá.

Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője a tizenkét órás műszak után hazafelé utazó, holtfáradt, közélettel már alig foglalkozó melósok megnyerésének fontosságát hangsúlyozta. A Jobbik frakcióvezetője szerint a Fidesz helyesen ismerte fel, hogy a modern politika az érzelmekre épít – ám ők úgy döntöttek, hogy a gyűlöletet teszik saját táboruk összetartó erejévé.

„Nekünk e gyűlölet helyébe a szolidaritást kell állítanunk, ennek kell mozgatnia a mi közösségünket”

– szögezte le Jakab Péter.

 

Jakab Péter és Steinmetz Ádám országgyűlési képviselő (Jobbik) előzőleg pikniken beszélgetett az érdeklődőkkel Marcaliban.

 

About delipart

Check Also

Balaton: sok a turista, nagy a zaj?

Egységes balatoni csendrendeletet szorgalmaz a Balatoni Szövetség elnöke.   „Adósa a térségnek az egységes csendrendelet …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük