Home / Egészséges életmód / Környezetvédelem / Bűz, tűz – zárják be a Balaton-közeli hulladéklerakót!

Bűz, tűz – zárják be a Balaton-közeli hulladéklerakót!

Bűz, tűz, per, demonstráció – zárják be a Balaton-közeli hulladéklerakót!

A királyszentistváni hulladékkezelő éveken át szagolt bűze után az augusztus közepén napokon át tomboló tűz volt az utolsó csepp a pohárban, hogy a környéken élők úgy döntsenek, elég az ígéretekből, csak a telep azonnali és teljes bezárása lehet a megoldás – írja a Balatontipp.hu.

A Balatontipp.hu Marton Béla balatonfűzfői polgármesterrel készített interjút. Ebből közlünk részleteket.

„A másik három érintett település, Papkeszi, Királyszentistván, Vilonya polgármesterével közösen levéllel fordultunk a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatójához, Pankucsi Zoltánhoz. Ebben megírtuk, hogy a hulladékkezelő telep működésével kapcsolatos problémák sorra azt támasztja alá, hogy a technológia nem megfelelő. Ezt a véleményünket erősítik azok a tűzesetek, amik az ittenivel szinte egy időben zajlottak az ország más hasonló telepein. Abban is bizonyosak vagyunk, hogy a tűzesetek során keletkező égéstermékek jelentős környezetszennyezést okoznak, ami a térségben élők, nyaralók egészségét veszélyeztethetik, természeti kincsünket a Balatont szennyezik. Az elnök-vezérigazgatót emlékeztettük arra, hogy elődje, Weingartner Balázs 2018. március 23-án kelt levelében ígéretet tett a telephely bezárására, a hulladékkezelési folyamatok teljes átszervezésére.

– Weingartner Balázs akkor azt írta, hogy véleményük szerint a térség hulladékgazdálkodása a telephely teljes kiváltásával megszervezhető, hosszútávon fenntartható. Mi is így gondoltuk és gondoljuk ma is. S most is megírtuk, hogy az érintett települések polgármestereiként a lakosság egyértelmű akaratát képviselve csak a királyszentistváni telephely bezárását tudjuk megoldásként elfogadni. Véleményünk szerint az itt élők, az itt nyaralók és a Balaton érdekei sokkal előrébb valók, mint bármely gazdasági érdek. Ezért Pankucsi Zoltánt nyomatékosan arra kértük, hogy záros határidőn belül gondoskodjon a telep bezárásáról. Az ígéretekből már elegünk van. A telep hét évvel ezelőtti indulása óta folyamatosan problémák vannak vele. Még egy ilyen helyzetet nem szeretnénk megélni. Csak emiatt a rövid ideig tartó füstszennyezés miatt is több vendég itt hagyta Fűzfőt. Egy kedvezőtlenebb széljárás esetén akár a Balaton egész keleti medencéjét is beboríthatta volna a füst, ami felmérhetetlen károkat okozott volna a balatoni turizmusnak. Nem látunk garanciát arra, hogy holnap vagy jövőre nem ismétlődik meg ugyanez súlyosabb kimenetellel. Ezért az elnök-vezérigazgatónak azt is jeleztük, hogy az érintett önkormányzatok minden jogi és egyéb eszközt igénybe fognak venni a lakosság érdekeinek érvényre juttatása érdekében.

Jelenleg keressük azt a környezetvédelmi ügyekben felkészült ügyvédet, aki a telep bezárása ügyében indítandó perben megfelelően képviselni tud bennünket. Emellett a lakosság közvetlenül is kifejezi a véleményét. A közelmúltban már szerveztek egy demonstrációt, és szeptember 8-án, vasárnap 16 órakor a fűzfőgyártelepi buszfordulóban egy újabb megmozdulást tartanak. Mint a meghívóban írják, csak a telep bezárását tartják elfogadhatónak, mert nem akarnak büdös szemétszagban élni, nem akarnak mérgező füstöl szívni, nem akarják, hogy az ingatlanjaik értéke csökkenjen, nem akarják, hogy vendégeik máshol nyaraljanak. Az önkormányzatok is ezt képviselik, ezen dolgoznak.”

 

A teljes cikk:

 

https://www.balatontipp.hu/balatoni_hirek/balatoni-szemetugyek-a-tuz-vegleg-kiverte-a-biztositekot-a-fuzfon-es-kornyeken-eloknel/

 

fotó: balatontipp.hu, katasztrófavédelem

About delipart

Check Also

A budapesti közlekedési dugók teljesen összezavarták a természetet

Ez a szarvas is már csak a Dunában tud haladni, ezért ide menekült a nagykörútról.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük