Home / Ország, Világ / „A püspök úr Fradi-drukker, ezért a zöld székek a szegedi stadionban”

„A püspök úr Fradi-drukker, ezért a zöld székek a szegedi stadionban”

Stadionépítés itt, stadionépítés amott…

 

13 milliárd forintból 8 ezres futballstadiont és sportcsarnokot építettek Szegeden, a létesítmény fenntartója a Szeged-Csanádi Egyházmegye lesz. A Nemzeti Sport írja:

„Különleges hatást kelt a futballstadion nézőtere azzal, hogy a szokásos kettő helyett három színe van az üléseknek, s e színeket látszólag tetszőlegesen mixelték a tervezők. A domináns ezzel együtt a kék, amely Kiss-Rigó László szerint a Tiszát idézi meg. A fekete Grosics Gyula, a Fekete párduc előtt tiszteleg, míg a zöld az FTC-re utal – a püspök úr ugyanis, nem is titkoltan, gyermekkora óta lelkes Fradi-drukker….”

„Nem épül új nemzeti stadion Bécsben!” – jelentette ki a Kurier című napilapban az osztrák főváros sporttanácsosa, a szociáldemokrata Peter Hacker – írja a Népszava. A sporttanácsos azt mondta: „A pénzt tömegsportra és a gyerekeink sportolására fordítjuk. Igazán kiterjedt tömegsport nélkül nincs élsport”

 

Karácsony Gergely főpolgármesterjelölt a kampánynyitóján arról beszélt, hogy a következő években a kormány nagyjából 1000 milliárdot akar elkölteni a fővárosban, mégpedig látványberuházásokra és stadionokra. Márpedig a főpolgármesternek ebben vétójoga van. Tarlós István mégsem tett semmit, „csendben meghunyászkodott”. Karácsony Gergely szerint tehát „van itt pénz, csak el kellene érnünk, hogy ne a miniszterelnök hobbijára költsük, ne Garancsik, Tiborczok és Mészárosok gazdagodására”. Ezen a ponton egy személyes vállalást is tett: „Az én városomban addig nem épül új stadion, míg nincs minden kerületben egy CT-berendezés”. (Magyar Hang).

 

 

fotó: nso.hu

 

 

About delipart

Check Also

Balaton: sok a turista, nagy a zaj?

Egységes balatoni csendrendeletet szorgalmaz a Balatoni Szövetség elnöke.   „Adósa a térségnek az egységes csendrendelet …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük