Home / Közélet / Egy Orbán, egy pohár víz, sok jelölt

Egy Orbán, egy pohár víz, sok jelölt

Az Azonnali után most a HVG elemezte ki, hogy mely városok lehetnek a legfontosabbak a Fidesznek október 13-án. Siófok erre a listára is felkerült…

A HVG-re, az internetre, a Facebook-ra meg az a fotósorozat, melyből az látható, hogy a fideszes polgármesterjelöltek sorra ültek le Orbán Viktor mellé fotózkodni, s közben még az előttük lévő pohár helyzete, sőt, benne a víz mennyisége se változott… (lásd lentebb)

A HVG cikkéből:

„Bár sajtófőnöke szerint ez is várható majd, Orbán Viktort egyelőre nem vetette be a Fidesz az önkormányzati választási kampány egyik helyszínén sem, és bár hozzá ellátogatott néhány polgármester-jelölt, a miniszterelnök egyiket sem tüntette ki azzal, hogy találkozójukat a saját Facebook-oldalán reklámozta volna.

Az érintett vidéki polgármesterek viszont annál boldogabban adják hírül a saját oldalukon, hogy találkoztak a miniszterelnökkel, és erről közös fotó is készült. Ebből derült ki, hogy Orbánnál kávézott vagy teázott

  • Nemesi Pál (szegedi),
  • Czeglédi Gyula (hajdúszoboszlói)
  • Vadász Ferenc (püspökladányi)
  • Koroknai Imre (balmazújvárosi)
  • és Gruber Attila (siófoki)

fideszes vagy független polgármester-jelölt.

..

E hét hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök Siófok fideszes polgármester-jelöltjével, Gruber Attilával találkozott, aki pár nappal korábban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel tárgyalt és rendhagyó módon Palkovics László innovációs miniszter is megsegítette egy fórummal. A balatonparti városra ráfér a segítség: ott öt éve a független Lengyel Róbert 62 százalékkal nyert, aki most közös ellenzéki jelöltként egy egyesület színeiben indul. Lengyel a Márki-Zay Péter nevével fémjelzett Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja is. ”

 

 

 

 

A teljes cikk:

https://hvg.hu/itthon/20190925_orban_gulyas_varga_pecs_szeged_miskolc_kampany_onkormnyazati_valasztas

 

 

 

About delipart

Check Also

25 millió közpénz a Fidesz-kampányra?

A 2019-es fideszes kampányrendezvényeket is szervező Siófok Polgáraiért Egyesület tavaly, a „kampányévben” 25 millió forintot …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük