Home / Egészséges életmód / Környezetvédelem / Vízjogi engedélyt kapott az ezüstparti kikötő

Vízjogi engedélyt kapott az ezüstparti kikötő

Pedig már elülni látszott a tavaly nyári széplaki vihar…

 

A tervezett széplaki vitorláskikötő-bővítés ügyében tavaly nyáron két lakossági fórumot is tartottak, a „nép” egyértelműen ellenezte egy „mega-vitorláskikötő” kialakítását, majd az új siófoki képviselő-testület már az októberi alakuló ülésén visszavonta a korábbi önkormányzati hozzájárulást a kikötőhöz szükséges parkolók kialakítására (egyéb jogosítványa nincs a helyhatóságnak a tervbe vett beruházás kapcsán), akkor úgy tűnt, hogy mivel a tulajdonosok visszavonták a hajózási hatósághoz benyújtott engedélykérelmüket, esetleg elálltak a kikötőbővítéstől…

Az új fejlemény azonban nem erről tanúskodik. A napokban ugyanis a Fejér Megyei Katasztrófa-védelmi Igazgatóság Hatósági Osztálya vízjogi létesítési engedélyt adott a beruházáshoz a kérelmezőnek, azaz a siófoki székhelyű Yolle Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-nek. Ebben többek között ez áll:

Kikötői férőhelyek száma: 178 db

Keleti mólószár teljes hossza 358,2 m.

Nyugati mólószár teljes hossza 253,1 m.

„A rendelkezésre álló dokumentumok alapján, a hatáskörömbe utalt kérdéseket megvizsgálva megállapítottam, hogy a tervezett létesítmény környezetvédelmi szempontból nem kifogásolható, táj- és természetvédelmi érdeket nem sért, a
vonatkozó jogszabályi előírások betartásával a tevékenység nem okoz környezetkárosítást…”

Az engedély indokolásában azt írja a hatóság képviselője azzal kapcsolatban, hogy a hajózási hatóság nemrég megszüntette az ezüstparti kikötőbővítés engedélyezési eljárását: „A hajózási hatóság által folytatott engedélyezési eljárás akár engedély kérelmére, akár a hatóság döntése miatt történt eljárás megszüntetése nem befolyásolja a vízjogi engedélyezési eljárást. Ugyanis a hajózási hatósági engedélyezési eljárás a kikötő hajózási létesítményeire, míg a vízjogi engedélyezési eljárás kizárólag a vízilétesítményekre terjed ki. Így a hajózási hatósági engedélyezési eljárás megszüntetése semmilyen formában nincs kihatással a vízjogi engedélyezési eljárásra. Továbbá a vízjogi létesítési engedély az ügyfél számára lehetőséget és nem kötelezettséget biztosít – az engedélyben és jogszabályokban foglalt előírások betartásával – a vízilétesítmények megvalósítására és a vízimunkák elvégzésére.”

A siófoki képviselő-testület parkoló-hozzájárulásának visszavonásával kapcsolatban pedig ezt:

„A vízjogi üzemeltetési engedélyezési eljárásnál igazolni szükséges a szükséges parkolóhelyek meglétét, melynek hiányában vízjogi üzemeltetési engedély nem adható ki. A vízilétesítmények használhatósága érdekében szükséges egyéb létesítmények megvalósítására a vízjogi engedély nem szól, azokat minden esetben az illetékes hatóságtól kell beszerezni. Így a kikötő
kiszolgáló létesítményei, vagy a kikötőt látogatók gépkocsijainak elhelyezését biztosító parkoló létesítményeinek engedélyezését külön hatósági eljárás keretében kell lefolytatni. A kikötőt kiszolgáló parkoló létesítésével kapcsolatban a
Kérelmező olyan nyilatkozatot tette, hogy azt az Engedélyes telekvásárlással meg tudja oldani, azonban a telket helyrajzi számilag nem nevesítette…”

Itt tart most az „újramelegített” kikötősztori, feltehetően folytatása következik…

A vízjogi engedély teljes egészében elolvasható ezen a Facebook-oldalon: „Tiltakozás az új Széplaki Kikötő ellen.”

About delipart

Check Also

Ha július végéig sem indul be a turizmus…

Hogyan csökkenhet a vendégforgalom a balatoni településeken, ha március és július között elmaradnak a turisták …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük