Home / Ország, Világ / „Százezrek, milliók mondtak nemet a fideszes kiskirályokra”

„Százezrek, milliók mondtak nemet a fideszes kiskirályokra”

Egy éve, 2019. október 13-án. Erre emlékeztetett hétfőn Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik) a parlamentben.

„Százezrek, milliók mondtak nemet egy éve a gyűlöletre, a propagandára, a fideszes kiskirályokra – mondta a siófoki országgyűlési képviselő. – A siófoki önkormányzati kampányból magam is kivettem a részem, közelről láttam, hogy a polgármester és csapata pénz nélkül, de szívvel-lélekkel tett meg mindent a győzelemért, a fideszesek sok tízmillióból osztogattak, ígérgettek, a legnagyobb bűnük pedig az volt, hogy azzal riogattak, nem jönnek a fejlesztési pénzek, ha nem a fideszesekre szavaz Siófok. Siófok azonban jól döntött. A zsarolás ellenére, amit most Borsodban is megismételtek. Ez egy demokráciában tűrhetetlen, hiszen minden magyar embernek joga van ahhoz, hogy a fejlesztési pénzekből részesedjen. Siófokot is elkerülik most a fejlesztési pénzek, de Siófok nem kért abból, hogy az idekerülő pénzek egy része kampánypénzzé változzon. Szavakat sem találok arra, mit műveltek most Borsodban is a fideszesek. Krumplit, vécépapírt, laptopot osztottak, visszaélve azzal, hogy a szegények ki akarnak törni a sorsukból. Tiszaújvárosban 67 százalékot ért el az ellenzék jelöltje. A városokban már nem működik a megfélemlítés, a falvakban még igen.  Legyen szabadsága, jóléte minden magyarnak, nyíljanak fel a szemek 2022-re!”

 

 

Képünkön a győztes csapat Siófokon, 2019. október 13-án este:

 

 

 

About delipart

Check Also

Négy óra után még több pénzt ért a szavazat

Borsodi választási riport a romasorról, az N1 tévétől:     https://youtu.be/OWbP4AG8KX0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük