Home / Déli-part / Viharjelző: hol a műszaki egyetemi szakvélemény?

Viharjelző: hol a műszaki egyetemi szakvélemény?

Közel öt hónapja várunk rá…

Potocskáné Kőrösi Anita újra öt hónappal ezelőtti éhségsztrájkja helyszínén járt, a siófoki viharjelző obszervatóriumnál. A változás azóta annyi, hogy elkezdődött az ötszintes társasház építése….

A Jobbik siófoki parlamenti képviselőjének Facebook-bejegyzéséből:

„Hiába tiltakoztak a balatoni polgármesterek, civil szervezetek is, a kormányhivatal nem lépett közbe és az építési engedély jogerőre emelkedett. A térség kormánypárti képviselője, Witzmann Mihály érzékelte a széleskörű tiltakozást és bevetve minden „lobbierejét” a Miniszterelnökségnél kezdeményezte, hogy szerezzenek be egy szakvéleményt a Budapesti Műszaki Egyetem meteorológus szakembereitől.

Én ezt pozitív elmozdulásnak értékeltem és várakoztam, ahogy az ügy mellett kiálló civilek és az obszervatórium munkatársai is, különösen azért, mert a BME egyik professzora korábban szintén az építkezés ellen érvelt. A BME szakértői vélemény csak nem érkezett meg. Aztán pár hét után egyik reggel arra ébredhettünk, hogy megkezdődött a beruházás. Természetesen mindenki, így én is hiányoltam a BME szakvélemény nyilvánosságra hozatalát, ami azóta sem történt meg, nem tudjuk, hogy elkészült-e egyáltalán.

Viszont Witzmann képviselő úr bejelentette, hogy két különböző szakértő cégtől – VITUKI Hungary Kft., Környezet Műszertechnika Kft. – kértek be szakvéleményt és mind a kettő azt tette le az asztalra, hogy az obszervatórium közvetlen tőszomszédságába épülő ötemeletes apartmanház nem fogja befolyásolni a meteorológiai méréseket. Én kicsit utánanéztem többek között a Cégtárban ennek a két cégnek, vajon mennyire pártatlan és szakmailag megalapozott vélemények alapján kezdődhetett meg az építkezés.

Lássuk!

VITUKI Hungary Kft.: a cég ügyvezetője és tulajdonosa az a Szél Sándor, aki 2009-2012 között a VITUKI Nonprofit Kft. cégjegyzésre jogosult képviselője volt, ahol pont ebben az időszakban Németh Szilárd mostani honvédelmi államtitkár szakági igazgatóként tevékenykedett.

Környezet Műszertechnika Kft.: a cég ügyvezetője és tulajdonosa az a Pozsgai András Kálmán, aki 2008-2010 között az URECO Zrt. vezérigazgatója volt és irányította azt a cégcsoportot, melynek egyik vállalata, az URC Hulladéklerakó Kft. úgy akart 2009-ben hulladéklerakót építeni Kistormás határában, hogy arról senki sem tudott.

A fenti két cég szakvéleményét azóta sem láttam, de engem egyáltalán nem nyugtat meg, hogy a BME szakemberei helyett ezektől beszerzett „papírkáktól” függnek majd emberéletek a Balatonnál. Szóval bízom benne, hogy mindannyiunk megnyugtatása érdekében Witzmann képviselő úr beszerzi és bemutatja végre a BME szakvéleményét, hiszen megígérte…”

 

About delipart

Check Also

Máskor a fa, most a nád takarta a balatoni panorámát

A déli parti apartmanházépítési láz hozadéka…   A hirbalaton.hu cikke:   http://www.hirbalaton.hu/eljaras-indult-a-fonyod-keleti-reszen-levideozott-nadirtas-ugyeben/#more-72744     fotó: …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük