Délipart A délipart legnagyobb csobbanásai
Related Articles
Erősen áthallásos beszédet mondott dr. Lengyel Róbert független siófoki polgármester a város ma délelőtti ünnepi megemlékezésén.
„Minden zsarnokság előbb, avagy utóbb, de eljuttatja a kizsákmányoltakat arra a pontra, amikor betelik a pohár – emlékeztetett a polgármester. – Amikor már a szurony puszta látványa, a kardcsörtetés, a fenyegetés, a hazug propaganda mit sem ér. Amikor a tömeg ráébred a mindent elsöprő erejére, amikor felszabadulnak a gátlások, elszabadulnak az indulatok, amikor sok-sok patak és folyó egy hirtelen viharban egyesül és folyammá dagad…”
„Mert hát ki szeret azért dolgozni, hogy mások arassák le a munkája gyümölcsét? Ki szeret rabszolga lenni a saját hazájában? – sorolta kérdéseit az ünnepi szónok. – Ki szereti azt végig nézni, ahogy a saját vérei kiszolgálnak, kutyák módjára kiszolgálnak egy elnyomó hatalmat? Ki szeret csendben, betapasztott szájjal, befogott fülekkel, hunyorgásra kényszerített szemekkel és félelemben élni a saját, ősei vérével áztatott földjén? Ki szereti azt, ha a hazájában nem a tehetség, hanem a vele született rang, vagy épp a népe elárulásáért odavetett morzsa, avagy combosabb kenyérszelet biztosít megélhetési lehetőséget másoknak?”
Lengyel Róbert arra is emlékeztetett: Petőfi az első pillanattól ostorozta a magyar politikai elitet, aztán az első felelős kormányt is. „Ti vérontás nélkül akartok átalakulni? Isten segítsen, hanem semmi sem lesz belőle.” – írta elkeseredetten Kossuthéknak címezve. Radikális nézeteivel azonban kezdetben sokan nem azonosultak, sőt, azzal szembe helyezkedtek. Március 15-én Jókai még azt írja róla, hogy ő „a forradalom lelke, motorja”, május 27-én pedig már Petőfi írja saját magáról, hogy „egyike vagyok a leggyűlöltebb embereknek”. Júniusban meg Szabadszálláson, ahol képviselő szeretett volna lenni, felforgatónak titulálja, és majdnem meglincseli a felbőszült tömeg.
„Aztán persze rá kellett jönniük az egyezkedőknek és a konfliktus kerülőknek, hogy bizony a nagy költőnek sok mindenben igaza volt. Az osztrák zsarnok csak a harci kiáltásból, csontroppantásból és vérfolyásból értett. Mert hazudott, mert megosztott, mert félelemben tartott, mert fenyegetett és foggal-körömmel kapaszkodott a hatalmába. Szóval a felismerés és csalódás hatására az ország többsége végül felébredt, összefogott és példát mutatott abból, hogy is kell ezt csinálni: markáns többségi nemzeti egységet kovácsolni, a semmiből sereget felállítani, erőt demonstrálni és határozottan arcul csapni Európa egyik meghatározó nagyhatalmát. És, hogy miképp kell üzenni az elkövetkezendő nemzedékeknek azt, hogy a magyar a születési eredettől függetlenül, egy vér, egy nemzet. Lehet, hogy csökönyös, lehet, hogy sokáig birkatürelmű, de ha kell, lázadó, erős, egységes és mindenképp európai nemzet. Akkor és ott megmutatták eleink, hogy a haza valóban minden előtt…”
A siófoki polgármester szerint azonban már akkor megmutatta azt is egy maréknyi álmagyar kisebbség, hogy inkább a saját és a családjuk érvényesülése, gazdagodása minden előtt. „S ha ennek az az ára, hogy az önnön népe ellenében az elnyomó mellé álljon, annak a pulikutyája legyen és a saját népét lopja meg, segítse kifosztani, akkor zokszó nélkül megteszi. De nem volt ez másképp annak előtte sem és nincs ez másképp azóta sem a világban. 30 ezüstös Júdások mindig voltak…”
Sajó Sándor szavait is idézte a városvezető. A költő azt írta versében:
Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul;
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porba hull;
De ezt a lelket itt hagyom örökbe,
S ez ott vijjog majd Kárpát havasán
És belesírom minden ősi rögbe:
El innen, rablók, ez az én hazám!…”
Az idei ünnepi megemlékezésen a Vak Bottyán Általános Iskola tanulói adtak műsort az Egerszegi Akusztik és a Sólya zenekar közreműködésével. Ezt követően a pártok és a civil szervezetek megkoszorúzták a 48-as emlékművet. Utolsóként közös koszorút helyeztek el a helyi ellenzéki pártok (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP) képviselői.
